A szakáll, József és az angyalok edzője

Először 1989-ben rendezték meg az élő Betlehemet a Postojnai cseppkőbarlangban. Ez volt az első élő Betlehem Szlovéniában, ami aztán Szlovénia szerte népszerű eseménnyé vált az ünnepek alatt. Mindazonáltal, a Postojnai cseppkőbarlang betlehemi élőképei egyedülálló látványosságok, amelyek most, 28 évvel később, világszerte híresek. December végén hat nap alatt akár 150 szereplő is előadhatja a bibliai történetet az öt kilométeres Postojnai cseppkőbarlang-túra során. Ez az ő történetük.

Az angyalok edzője

Miközben 2015 nyarán, a melegben kicsit kertészkedett, az akkor 71-éves Gabrijela B. egyszer csak felfigyelt régi barátja, Milan K. helyes, ősz szakállára. Letette a kerti szerszámait, átment az övé melletti kertbe, és kertelés nélkül elmondta neki, hogy mi jár az eszében. Mindkettejük számára revelációval felérő pillanat volt. De nem romantikus jellegű, hanem szakmai.

A 73-éves Gabrijela teljes szakmai életét az edzősködésnek szentelte. Postojnában úgy ismerik, mint az egyik legszigorúbb és legtehetségesebb kosárlabda-edzőt. Egyben szenvedélyes író és túravezető.

A Postojnai cseppkőbarlang földalatti világában 24 éve az övé az egyik legfontosabb feladat – ő a betlehemi élőképek rendezője és forgatókönyvírója, amit még az angyaloknak is követniük kell.

„Mikor kezdtél szakállat növeszteni?” ‒ volt Gabrijela meglehetősen egyszerű kérdése, amihez egy jóval hosszabb háttértörténet tartozott, mert a nyugalmazott Milan K.-nak soha életében nem volt szakálla. A hetente kétszer megismételt borotválkozási rituálé része volt (addigi) felnőtt életének.

Az utolsó borotválkozás

A 68-éves Milan K. minden szerdán és vasárnap reggel borotválkozott, egész életében így csinálta. Először négy éve növesztett szakállt, amikor a felesége kórházban volt, majd egy szanatóriumban lábadozott egy műtét után. Akkoriban felfedezték, és meghívták, hogy csatlakozzon az Élő Betlehemet a Postojnai cseppkőbarlangban évente előadó társulathoz. Azóta minden évben október elején borotválkozik utoljára.

nastopajoci britje full

„Szeretnél szerepelni idén az élő Betlehemben?” ‒ volt Gabrijela következő kérdése, és Milan igent mondott. K.-né asszonyt azonban tájékoztatták férje szándékairól és arról, hogy hatnapi barlangi fellépései mivel járnának számára. A szanatóriumból hazatérve, ahol felgyógyult a műtétből, férje sima ábrázata helyett annak viszketős szakálla fogadta.

Az életét megváltoztató kerti beszélgetés óta K. úr minden évben szakállt növeszt, hogy eljátszhassa Zakariás szerepét az Élő Betlehem egyik legnagyobb kihívást képviselő jelenetében. Több évnyi tapasztalattal a háta mögött a szakállnövesztésben kijelentette: „Ó, a viszketést a legnehezebb elviselni az első hetekben”. December végén, a hatnapos előadások végeztével a szakállnak mennie kell, miután Kastelic asszony nem állhatja. Szerinte a viszketés soha nem ér véget.

Majda K. egészen az idei évig nem volt igazán biztos benne, hogy a férje miért szerepel az élő Betlehemben. Egyszer még meg is tiltotta neki a fellépést. De már túl késő volt, addigra a szakáll története körbejárt, ami megadásra késztette K. asszonyt, aki ezért elhatározta, hogy ő is jelentkezik az élőképek egyik szerepére. 2017. december 25-én, karácsonykor első alkalommal Erzsébetet, Zakariás feleségét fogja alakítani.

Angyalok

Az éves szereplőválogatás a Postojnai cseppkőbarlang élő Betlehemére kihagyhatatlan és elég nagy figyelmet keltő esemény, különösen a fiatal amatőr előadók körében. Idén októberben kb. 120 helybéli vett részt a szereplőválogatáson. Ami a játszók számát illeti, a legjelentősebb szerep az angyaloké – nem kevesebb, mint 12 van belőlük, és a barlang öt kilométeres túraútvonala mentén állnak fel, ahol az élő Betlehem színeit megrendezik. Ha valaki angyal akarna lenni, meg kell felelnie a következő igen szigorú feltételeknek: szőke haj, finom arcvonások és könnyed mozgás.

nastopajoci angeli5

Szűz Mária

A 16-éves Martina G. sminkmesternek készül. A nyári keresetét színházi sminkre költi, amit a nővére szerint „nem engedhet meg magának”. Számára az év legzsúfoltabb időszaka az iskolaév vége, nemcsak a vizsgaidőszak miatt, hanem azért is, mert ő a helyi bál sminkese.

 

Az élő Betlehem alatt Martina nem, vagy csak alig használ sminket, az Instagramja is elcsendesedik, mialatt a főképben, a Születésben, Szűz Mária szerepére összpontosít. Miután idén szőkére festette a haját, elveszítette a főszerepet, és angyal lett belőle.

Józsefek

A Postojnai cseppkőbarlang élő Betlehem előadásában négy szín van, négy szereppel József számára. A hosszú haj, a hosszú szakáll és a színészi képességek elengedhetetlenek – egyvalaki azonban kiemelkedik a sorból.

Gabrijela B.: "Nik, ezeknek menniük kell."

Nik Č.: "Ó, nem, nem, nem, nem, a karkötők maradnak!"

Az első, aki szembe mert szállni a szigorú rendezővel, egy postojnai születésű heavy metal rajongó és művész, akit a szereposztó bizottság teljesen meggyőzőnek talált öt évvel ezelőtt az első szereplőválogatáson, és így különleges megtiszteltetés érte – megkapta a szerepet a főképben és József botját, amelyet már az első élő Betlehemben is használtak 1989-ben.

Bár Nik Č.-nek egyáltalán nem okozott gondot, hogy belebújjon József szerepébe, szóba sem jöhetett ,hogy megváljon Metal Camp karkötőitől, amelyek egyre-másra gyűltek bal csuklóján az általa látogatott éves fesztiválok után. A rendezőnek meg kellett hajolnia a sztár szereplő ezen hóbortja előtt, de titokban mindig elismeri, hogy Nik Č. az egyik kedvenc színésze.

Nik Č. nemrégiben új munkát vállalt, és tartott attól, hogy már az első hónapban egy hét szabadságot kérjen, ezért át kellett adnia szerepét utódjának, a következő Józsefnek.

Háromkirályok

2014 februárjában Szlovéniát vihar és ónos eső sújtotta, és Postojna egy hétre teljesen megbénult. Ez volt az első itt töltött hete a nigériai Anthony B.-nek. Ez idő alatt nem sok embert lehetett látni a városban, jóformán csak ő és Gabrijela mászkált az utcákon. Ez azonban elég is volt. Gabrijela odament hozzá. „Meg voltam rémülve, mert annyira szigorúnak látszott” – mondta Anthony. Szerepet ajánlott neki, amit elfogadott és ő lett az egyik napkeleti bölcs, a Háromkirályok egyike az élő Betlehemben.

Anthony telefonján az egyik név, az egyik barát, akivel majdnem minden nap megiszik egy-két kávét „Matej – király”. Matej K. akkor lett színész, amikor látta apja elkötelezettségét, aki az élő Betlehem kedvéért ellenállt az anyja kívánságainak, és megnövesztette a szakállát. A harmadik király Marino S., egy helyi művész, aki „kedvtelésből” csatlakozott az élő Betlehemhez. Az ő jelenetük a legszórakoztatóbb (különösen akkor, amikor kialszanak a fények és az előadás továbbhalad a következő színhez). Ők a barlangon kívül is elválaszthatatlanok, és azok, akik beszédbe elegyedtek velük hamar rájuk ragasztották a „három nevető ember” becenevet.

Az idei élő Betlehem mint a 150 előadójának megvan a saját története, ami csak róluk szól, miközben  eggyé lesznek szerepükkel. Bár amatőr színészek, óriási lelkesedéssel, teljesen profi módon állnak hozzá a szerepükhöz. Az élő Betlehem jelenetei 28 éve különböző helyekről, különböző hátterű embereket hoznak össze, akik hat napra mind a bibliai történetek szereplői lesznek, az életük háttérbe szorul a szerepeik mögött, amíg napjaikat a Postojnai cseppkőbarlangban töltik. És mi a közös az összes előadóban, mi az a dolog, ami összehozza őket? A Postojnai cseppkőbarlang.